MOD kurzus

2015 októberében harmadik alkalommal került sor a MOD ( multiorgan donation) kurzus megrendezésére Debrecenben.  Nemes Balázs tanszékvezető egyetemi docens meghívására érkezett városunkba Andrzej Baranski, a Leideni Egyetem Transzplantációs Centrumának vezetője. A holland professzor mind elméleti, mind gyakorlati (bonctermi) továbbképzést tartott a debreceni Transzplantációs Tanszék sebészeinek. Az Eurotransplant által is akkreditált kétnapos szakmai továbbképzésen az újonnan elsajátított műtéti technikák gyakorlati alkalmazására is lehetőség nyílt. A MOD kurzus előnye az volt, hogy a professzor személyre szabottan oktatott, közvetlen tanácsaival, gyakorlati tapasztalatok átadásával segített a fejlődésben debreceni kollégáinak.

A Leideni és a Debreceni Egyetem közötti együttműködés részeként 2014-ben egy fiatal debreceni sebész szakorvos Dr. Kovács Dávid Ágoston 5 hónapot töltött el Leidenben, az ottani transzplantációs központ működésének tanulmányozásával,  valamint olyan műtéttechnikák  elsajátításával, melyeknek szerepe lehet a transzplantációk sikerének növelésében.

A holland intézményben évente mintegy 45 máj-, 35 hasnyálmirigy- és 160 veseátültetést végeznek, utóbbiak fele pedig élődonoros vesetranszplantáció.  A holland professzor rendkívűl hasznosnak találta a kétnapos továbbképzést, és szívesen látja debreceni kollégáit az Eurotransplant kötelékében.

 A MOD kurzusról a haon honlapján olvashatnak bővebben.


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.