Pályázati lehetőség

Pályázati lehetőség, a 25 éves jubileumi tudományos üléshez, és jótékonysági koncerthez kapcsolódó szállás költségének térítésére

Kedves Érdeklődők!

Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért kuratóriuma, mint a jubileumi ünnepség egyik fő szervezője jónak látja támogatásban részesíteni azokat az érdeklődőket, akik szívesen vennének részt az eseményeken, de messzebb laknak, és nem engedhetik meg maguknak a szállás költségét. Anyagi lehetőségeink korlátozottak, ezért elsősorban azoknak szeretnénk segíteni, akik Debrecentől legalább 80 km távolságban laknak, és közvetlenül érintettek a szervátültetésben.

Pályázni lehet a szállásköltség (egy éjszaka) megtérítésére.

A benyújtás határideje 2016. szeptember 15-én, 23:59 (mailes küldési dátum).

Kérvényt benyújtani akkor lehet, ha a pályázó minden feltételnek megfelel.

Feltételek:

A pályázó

  1. lakhelye legalább 80 km—re van Debrecentől (lakcímkártya nem feltétel, de másolatát az alapítvány utólag bekérheti). Ez a feltétel minden jelentkezőre érvényes, az alábbi pontoktól függetlenül
  2. a kérelmező a szállást az Alapítvány által (A Clubservice kft-n keresztül) szervezett hotelben veszi igénybe (Hotel Nagyerdő)
  3. A kérelmező a tudományos eseményen, és a jótékonysági koncerten is aláírásával igazolja jelenlétét
  4. A kérelmező maga
    1. szervátültetett beteg, vagy
    2. a szervátültetésben közvetlenül résztvevő egészségügyi dolgozó (ez a szervátültetéssel foglalkozó bármelyik egyetemi centrumon belül, a transzplantációs osztályok, műtők, intenzív osztályok, radiológia, gyermekosztály, adminisztráció dolgozóit jelenti), vagy
    3. a szervátültetésben résztvevő egészségügyi dolgozó, aki Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, vagy Szabolcs Szatmár-Bereg megye valamelyik műveseállomásán dolgozik
    4. a szervátültetésben résztvevő orvos, aki a benyújtás napján 40 évnél fiatalabb, és nem tagja semmilyen transzplantációval foglalkozó tudományos, vagy szakmai testület vezetőségének
  5. doktorandusz, aki legalább két éve aktív tagja valamelyik, a szervátültetéssel foglalkozó hazai doktori programnak

A pályázó tudomásul veszi, hogy

Amennyiben nem felel meg valamelyik követelménynek, kérelme nem kerül elbírálásra

Családtag, rokon, barát nem támogatható

A Hotel Nagyerdő csak korlátozott ideig tartja fenn a kedvezményes szobákat, ezért, amennyiben határidő után nyújtja be a pályázatot, az nem kerül elbírálásra

A kuratórium a mérlegelés jogát fenntartja, visszautasítás esetén nem köteles indokolni

Amennyiben a kérvényezők nagy száma alapján az kuratórium által megállapított keret kimerül, akkor még érvényes pályázat esetén sem kapja meg a támogatást

Amennyiben utólag kiderül, hogy a személyi az adatok nem feleltek meg a valóságnak, az alapítvány jogi lépéseket tesz

Amennyiben elnyeri a pályázatot, nem kell kifizetnie a szállásköltséget, mert azt az Alapítvány, a szervezőn keresztül előre rendezi; azonban ha a pályázat ellenére nem veszi igénybe a szállást, akkor köteles az Alapítvány bankszámlájára a teljes összeget átutalni

Az alapítvány kuratóriuma a beérkezett pályázatokat 2016 szeptember 11-ig elbírálja, és a pályázót értesíti mailben,

Amennyiben az elbírálás pozitív, az alapítvány a Hotel Nagyerdőben, a kérvényező számára név szerint lefoglalja, és kifizeti a szállást.

Pályázat menete:

A kérvény (szabad fogalmazásban néhány sor) tartalmazza a kérvényező nevét, (orvosoknál a napra pontos születési dátumát is!!), lakhelyének címét, egészségügyi dolgozóknál a munkahelyének, és beosztásának pontos megjelölését, illetve, ha szervátültetett beteg, akkor a szervátültetés helyét, és dátumát, továbbá minden kérvényezőnél az email, és postai címet (ha ugyanaz, mint a lakhely kérjük jelezni).

A kérvényt alá kell írni, és az aláírt példányt scannnelt változatban elküldeni az abnemes@hotmail.com email címre a megjelölt határidőn belül.

Javasolt szöveg:……….. ezúton kérem az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért kuratóriumát, hogy a 25 éves a debreceni veseátültetés c. rendezvényen (tudományos ülés és koncert) részvételemet a szállásköltség ( 1 éjszaka)  átvállalásával támogassa.

Kötelezően tartalmazza továbbá, az alábbi szöveget teljes egészében: „A kiírt feltételeket elolvastam, és tudomásul veszem. Tudomásul veszem, hogy a kérvény benyújtásával kötelezettséget vállalok arra, hogy az igényelt szálláshelyen 2016 szeptember 23-án megjelenek, és azt igénybe veszem. Tudomásul veszem továbbá, hogy amennyiben ezt mégsem tenném meg, köteles vagyok átutalni az 1 éjszaka bruttó szállásköltséget az Alapítvány bankszámlaszámára, két héten belül.

Debrecen, 2016.augusztus 31.

Az Alapítvány Kuratóriuma


One Response

  1. Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért Kuratóriuma szerint:

    Kedves Érdeklődők!
    A kérvény beadásának határidejét meghosszabbítottuk, 2016. szeptember 12-én, 23:59 óráig.
    Az Alapítvány kuratóriuma

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.