Leköszönt Sajó Sándor Miklós alapító elnök – Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete

SAJÓ SÁNDOR MIKLÓS 2014. november 31-én – immár négy éve – esett át vese transzplantáción. 2001 óta ismert beszűkült vesefunkciója (nephrosclerosis) és a veseműködés kritikus szint alá csökkenése után közel két évig hemodializis kezelésre járt, miközben sportolt, hogy kondícióját megőrizze és készült a remélt transzplantáció utáni életre.

 

Az élet abban különbözik a sakktól, hogy a játék a sakk-matt után is folytatódik.  /Isaac Asimov/

 

A transzplantáció utáni lábadozás, majd rehabilitáció és gyógytorna során már azon töprengett, hogyan folytathatja a vesebetegségét megelőző életvitelét szakmai munkájában és a sport területén.

 

Természetese, miután kontakt – sportok szóba sem jöhettek, három hónappal a műtét után már könnyű úszás, majd a tavasz beköszöntével könnyű futás  következett.

 

2015. május elején Dr Nemes Balázzsal kezdte meg a Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesületének a szervezését a „Sorstárs csoport” tagjaiból kb. 10 fővel.

Az elnöki funkció átadásakor összesen kb. 190 fő tagjelölt, illetve pártoló, érdeklődő ismert, akiknek adatai az adatvédelmi törvényben foglaltak szerint kezelhetők.

Időközben megismerkedett a Magyar Szervátültetettek Szövetségével és Berente Judit elnöknővel, aki bíztatta az egyesület szervezésével és támogatásáról biztosította, aminek eredményeként a későbbiekben, több közös rendezvény megszervezésében vett részt az egyesület.

Az egyesület céljául tűzte ki szervátültetettek, a veseproblémákkal küzdő, vesepótló kezelésre járó, valamint transzplantációra váró betegek nem orvos – szakmai  tájékoztatását és személyes tapasztalataink megosztását tűztük ki, mely során tájékoztatni kívánta a sorstársakat a szervátültetés életminőséget javító hatásairól, a transzplantáció után követendő életmódról, a szervátültetést követően a visszatérés lehetőségeiről az egészséges emberek életvitelébe.

Fontos feladatként kezelte az egyesület a szervátültetettek sportját és a sportolók versenyzési lehetőségeinek biztosítását.

Külön köszönet és dicséret illeti meg Szabó Ilonát (Icust) az  egyesület titkárát, aki, hatalmas munkát végzett az egyesület munkájában, a rendezvények és a tagjelöltek szervezésében. (Sajnos családi okok miatt nem tudta vállalni a további munkát.)

Az egyesület Sajó Sándor elnöksége alatt tartott legfontosabb rendezvényei:

Szervátültetettek sportnapja és farsangja (mely válogató a nemzetközi versenyekre) egymást követő 3 évben (2016-2017-2018-ban) a Magyar Szervátültetettek Szövetségével közös rendezésben. (Évente kb. 90 résztvevő)

2017. Transzplantáltak Egészségnapja az „Alapítvány a Kelet-magyarországi Transzplantációért” civil szervezettel közös rendezésben Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában (60 résztvevő)

2017. Debrecen–Pac városrész Juniális nyílt nap. (70 résztvevő)

2017. szeptember – október (Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc) nyílt nap „Transzplantáltak a szervátültetésre várókért” mottóval. (Összesen 120 résztvevő)

Sajnálatosan a kétszeri hibás ügyvéd választásnak köszönhetően az egyesület bejegyzése az alapító elnök munkássága alatt nem fejeződött be, így ez a feladat az újonnan megválasztásra kerülő elnökségre vár.

Sajó Sándor 2018. május 24-i leköszönését indokolja, hogy a három éves elnöki ciklus végén, 2018. márciusban töltötte be a 70. életévét, így időszerűnek tartotta átadni a stafétabotot egy fiatalabb, agilis elnökjelöltnek.

 

Sajó Sándor Mikós  Debrecenben, 1948. március 24-én született, 1972-ben gépészmérnöki képesítést szerzett.

 

2008-as nyugdíjba vonulása előtt egy építőipari és szolgáltató cég ügyvezető-igazgatója volt, korábban pedig 32 évig egy közműszolgáltató vállalatnál  különféle műszaki-gazdasági  vezető beosztásokat töltött be, több szakmai publikációja megjelent.

Mint nyugdíjas igazgató, vezetői tapasztalatait a 2007-ben megalapított „Településüzemeltetési és Gazdálkodási Szakmai Egyesület” elnökeként tovább kamatoztatta 2015-ig.

 

Szakmai tevékenysége mellett a sportban is sikereket ért el.

 

Kézilabdában súlyos térdsérüléséig a junior válogatott keret tagja volt, utána mérnöki tevékenységét helyezte előtérbe, de hobbi szinten tovább kézilabdázott, majd felépülése után a judo edzéseket is látogatta.

 

Sajó Sándor Miklós a magyar sportban is fontos tisztségeket töltött be:

 

1997-2002      Elnökségi Tag – Magyar Judo Szövetség     

1997-2002      Elnök – Északkelet-magyarországi Judo Szövetség     

1996-1997      Társelnök – Északkelet-magyarországi Judo Szövetség                                                                                              

 

2000. 10. 07.-én a „JUDO ÉRDEMÉREM – Ezüst fokozat” kitüntetést kapta, elsődlegesen a sportág szervezésében, a gyermek-, utánpótlás- és női ágazat fejlesztésében végzett tevékenységéért.

„Országos” minősítésű judo versenybíró.

Szenior „masters” korosztályban és a diplomások bajnokságain nemzetközi szinten is eredményesen versenyzett, többször dobogós helyezést ért el.

A budapesti szenior „Masters Világbajnokságon” Magyarország képviseletében a csapatversenyben IV. helyezést ért el.

Kézilabdában is edzői képesítéssel rendelkezik.

 

Sportban végzett kiemelkedő sportvezetői munkájáért 2011-ben miniszteri kitüntetésben, a „MAGYAR SPORTÉRT DÍJ” II. fokozatában részesült.

A Szervátültetettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete elnöki pozíciójáról történt leköszönése után, – mint ügyvezető – vezényelte le az új elnökség jelölését és megválasztását.

 

Az  újonnan megválasztott  elnökség tagjai

             Balogh László János                 Kapornai Judit                   Dr Nemes  Balázs

                          elnök                               elnökségi tag                       szakmai vezető

 

 

 

                                                                                                                            Lejegyezte: Markovics G.M.