25 éves a veseátültetés Debrecenben – Ünnepi tudományos ülés

25 éve annak, hogy 1991. június 27-én Asztalos László főorvos úr és munkatársai elvégezték az első veseátültetést Debrecenben. Azóta csaknem 1000 vesetranszplantáció történt a Klinikán.

Az elmúlt két és fél évtized alatt nem csak a társadalmi és politikai, hanema szakmai környezet is jelentősen megváltozott. A teljesség igénye nélkül kiemelve: 1992-ben Szabó Zoltán elvégezte az első szívátültetést a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikán, 1993-ban már Pécsen is lehetőség nyílik a veseátültetésre, 1995-ben Perner Ferenc elindította a hazai májátültetési programot, 1998-ban Kalmár-Nagy Károly vezetésével megkezdődött Pécsen a hasnyálmirigy átültetés. Magyarország 2013 óta teljes jogú tagja az Eurotransplant szövetségnek, és 2015 óta sokak mellett Lang György, illetve Rényi-Vámos Ferenc kitartó munkájának köszönhetően ma már az 1996 óta Bécsben zajló magyar tüdőátültetési program is hazánkban folyik.

Megtiszteltetés, hogy Asztalos főorvos úr két évtizedes munkáját én vehettem át 2013-ban, miután húsz éven át a budapesti Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján dolgoztam a vese- és a májátültetési programban. A tartós, megbízható alapokra a mostani csapat igyekszik továbbra is jót építeni, az elért eredményeket megtartani, a közösséget erősíteni, Debrecen hírnevét öregbíteni.

Elődeink a mércét már eddig is magasra tették. Hálásan, elismeréssel gondolunk kitartó és nagy munkájukra. A szervátültetés nemzetközi fejlődését látva nagy a kihívás, hogy hazánkban is tartani tudjuk a lépést. A keresztdonációs és ABO inkompatibilis szervátültetések mellett a gépi perfúzió, valamint az élődonoros programok már olyan hozzánk hasonló múltú országokban is, mint Csehország, élő gyakorlatot jelentenek.

Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért támogatja törekvéseinket.

Az évforduló alkalmából megjelent az Orvosi Hetilap tematikus lapszáma 2016 júniusában. 2016 szeptember 23-án, pénteken pedig tudományos ülést, és jótékonysági koncertet rendeztünk. A tudományos ülésen elhangzottakról itt olvashat bővebben.

Dr. Nemes Balázs

Tanszékvezető, Egyetemi docens


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.